Hívj minket!

Rólunk

Kik vagyunk?

2004-ben Budapesten elsők között nyitotta meg kapuit egy apró üzlethelyiségben a Nemsüti, ahol kizárólag vegetáriánus választékot kínáltunk.

A cél az első pillanattól az egészséges, jó minőségű ételek, italok népszerűsítése volt. Minden egyes alapanyagot úgy szereztünk be és minden ételt pont úgy készítettünk el, ahogy otthon magunknak és családunknak. Ahogy szerintünk a legfinomabb.

Szerencsére a mára 4 üzlethelyiséggel és egy háttérkonyhával büszkélkedhető családi – részben “családi franchise-ként” működő – vállalkozás azt bizonyítja, hogy nem csak szerintünk így a legjobb …

A 2013-ban nyitott Nemsüti bisztróban a belváros igényeihez igazodva nyitástól széles helyben készülő választékot kínálunk a napi ebédmenü mellé.

Az elmúlt hat évben sok catering felkérést kaptunk 6 fős vendégségtől egészen 500 fős rendezvényig.

A megrendelők között találtunk néhány közös pontot:

Mindannyian

  • igényesek voltak az ételek minőségére
  • nem volt idejük hosszas egyeztetésre
  • szívesen rendeltek mindent egy helyről
  • értékelték a rugalmas választékot, a jelenleg népszerű “csomagajánlatokkal” szemben
  • szerették mindezt korrekt áron megkapni

Így születetett meg az onlinecatering ötlete.

Mitől vagyunk mások?

Rájöttünk, hogy jelenleg elvétve találni csak olyan helyet, ahol 6-60 fős összejövetelekre viszonylag gyorsan, minőségi hideg ételekhez, italokhoz lehet jutni. Aki nem szeretne elveszni a cateringcégek “kérjen ajánlatot, visszahívjuk” forgatagában, de szeretne a pizzaszeleten, vagy a kaszinótojáson túlmutatót kínálni, nagyon szűk választékkal operálhat.

Az onlinecatering azoknak készül:

  • akiknek nincs idejük, vagy lehetőségük saját készítésű finomságokat kínálni
  • akik nem szeretnének hosszasan egyeztetni egy rendezvény, vendégség, vagy meeting előtt
  • akik szeretnének ilyenkor is jó minőségűt, egészségeset  enni, inni, nem pedig zsákbamacskát

Választékunkról

Választékunkat kizárólag friss, egészséges alapanyagokból válogatjuk össze. Szendvicseink premium minőségű LaLorraine kenyerekben, rusztikus gluténmentes veknikben készülnek, sőt házilag sütött mini tramezzinit is találsz nálunk az extrák között.

Salátáink alapanyagaihoz kis- és középtermelők válogatott termékeit használjuk. Kerüljük azokat az összetevőket, amik mesterséges alapanyagokat tartalmaznak.

A smoothie-k valóban a felsorolt gyümölcsöket tartalmazzák, nem csak az “ízüket”, a kávé, tea kakaó is mind prémium minőségű összetevőkből készül.

Sem a desszertek, sem az italok nem tartalmaznak hozzáadott cukrot. Édesítésként kizárólag mézet, illetve kókuszvirág cukrot használunk.

Ételallergiások, vegánok, vegetáriánusok figyelem!

Rátok is gondoltunk!

A boxok mindegyikében találhotó vegetáriánus étel is, de a legtöbb finomságnál választható teljesen vegetáriánus opció is.

A vegán / tejtermék mentes, valamint gluténmentes ételek, italok külön fel vannak tüntetve az egyes finomságoknál.

A desszertekhez egyáltalán nem használunk hozzáadott cukrot. (Kókuszvirág cukorral, vagy mézzel édesítünk)

Bármilyen étellalergia, vagy egyéb összetevőkkel kapcsolatot extra kívánságot

kérjük minden esetben tüntessétek föl a megjegyzés rovatban a rendelés véglegesítésénél!

A csomagolásról

Mindent megteszünk azért, hogy környezetkímélők legyünk:

Ételeinket kizárólag papírdobozba, illetve papírtégelybe csomagoljuk. A szalvéták mellé favillákat, kanalat adunk szükség szerint.

Italainkat egységes, 1 literes üvegbe csomagoljuk, melyek 200 Ft- os betétidíjért Hold utcai átvételi pontunkon igény szerint visszaveszünk.

A rendelés menete

  • MENNYIT ÉS MIT?

Először is mérd fel, mennyien lesztek az összejövetelen, az összejövetel milyen jellegű lesz, valamint, hogy a jelenlevőknek milyen igényei lehetnek:

hányan vannak felnőttek, gyerekek, ételérzékenyek, vegetáriánusok. válogatósok stb.

Ha végignézed a választékot, az összes termék mellett látsz egy javaslatot, hány főre elég egy rendelhető egység.

Egy normál szendvicsbox például 12 db szendvicset tartalmaz, ami 2-3 órás megbeszélésre 6 átlagosan éhes felnőtt számára elegendő. Ha hosszabb ideig lesztek együtt, vagy szeretnél egy teljes ebédet / vacsorát kiváltani, érdemes kencét, salátát, desszertet választani mellé.

Az italoknál ugyanez a helyzet: tapasztalatainkból kiindulva van, aki könnyedén legurít fél liter turmixot egy húzásra és van, aki – látva az egy literes jeges kávét, azon jár a feje, hogy vajon a többiek mit fognak inni? Ha elég sokan vagytok, ezek az igények kiegészítik egymást, érdemes a javasolt mennyiséggel, mint átlaggal számolni.

Egy gyerekzsúron népszerű lehet például a “Csináld magad szendvics”, valamint a “Nyers golyók” – mert azt jövet-menet be lehet kapni-,

de a mennyiség meghatározásánál nem mindegy, hogy 3, vagy 10 éves gyerekek fognak házat robbantani.

Ha bizonytalan vagy az összeállítás meghatározásánál, bátran jelezd felénk, szívesen segítünk!

A rendelés leadásánál feltétlenül tűntesd fel, ha a jelenlévők közt lesz bármilyen ételérzékenycukorbeteg, vegán, speciális diétát követő, hogy külön figyelhessünk rá.

(Más cégek által gyártott glutén illetve laktózmentes termékek felhasználásából eredő esetleges kellemetlenségekért nem tudunk felelősséget vállalni)

 

  • MIKOR?

Határozd meg a rendezvény időpontját!

A rendelésnek minimum 2 munkanappal meg kell előznie az átvételt! (Ha gyorsabb átvételt szeretnél, vedd fel velünk a kapcsolatot, megtesszük, amit tudunk!)

Ha NEM személyes átvételt választasz, rendelés előtt nézd meg a szállítási feltételeknél, hogy tudunk-e az általad kijelölt helyre és időpontban kiszállítást vállalni.

(Minimum 1 órás intervallumot kell megadnod az időpont megjelölésénél)

 

  • A FIZETÉS

A megrendelésed el kell, hogy érje minimum bruttó 10.000 Ft-ot.*** A fizetés történhet előreutalással, kártyás fizetéssel, illetve készpénzben átvételkor

 *** A 10.000 Ft – os rendelési limitet további értesítésig kikapcsoltunk, minimális rendelési összeg jelenleg nincs.  

(bruttó 25000 Ft-ot meghaladó rendelésnél 50 % előleget kérünk biztosítékként. Ennek részleteit a rendelés visszaigazoláskor fogjuk egyeztetni.)

 

  • VISSZAIGAZOLÁS

Mindig várd meg a visszaigazolásunkat a rendelés befogadásáról! Ha 12 órán belül nem kapsz visszajelzést, kérjük, vedd fel velünk a kapcsolatot!

 

  • HÁTRADŐLÉS

Ha mindennel megvagy, csak várd, hogy szádba repüljenek a finomságok.

Szállítási és fizetési feltételek

ÁTVÉTEL

Ha sikerült véglegesíteni a megrendelésedet – részleteket lásd “RENDELÉS MENETE” menüpont alatt, választhatsz ÁTVÉTELI MÓDOT. (Ne feledd, hogy a minimális rendelés bruttó 10.000 Ft)*

 *A 10.000 Ft – os rendelési limitet további értesítésig kikapcsoltunk, minimális rendelési összeg jelenleg nincs.  

Megrendelésed átveheted

  1. SZEMÉLYESEN

a 1054 Budapest, Hold utca 9. sz. alatt lévő Nemsüti bisztróban

hétköznapokon reggel 8 és délután 5 óra közt*

 * Átvételi pontunk átmenetileg munkanapokon 11 és 15 óra közt elérhető.  

általad előre meghatározott 1 órás intervallumon belül, illetve kérhetsz

2. HÁZHOZSZÁLLÍTÁST

Budapesten bruttó 2000 Ft, Budapesten kívül 2500 Ft – os átalánydíjért tudunk vállalni a következő területekre :

Budapest I, II, III, V, VI, VII, VIII, IX, XI, XII, XIII, XIV. kerületébe.

Budapesten kívüli szállítási területeink: Budakeszi, Budaörs, Biatorbágy, Törökbálint, Telki, Páty, Budajenő, Nagykovácsi, Solymár, Remeteszőlős, Szentendre

 A HÁZHOZSZÁLLÍTÁS Budapesten 15.000 Ft, Budapesten kívüli szállítási területinken 20.000 Ft  felett INGYENES! 

FIZETÉS

Lehetőséged van fizetni a rendelés leadásakor

online bankkártyával, illetve átutalással,

illetve átvételnél:

házhozszállítás esetén bankkártyával, vagy készpénzzel,

személyes átvétel esetén bankkártyával, SZÉP kártyával, illetve készpénzzel.

Ha bruttó 25.000 Ft feletti rendelést szeretnél leadni, akkor legalább 50 % előleget kell biztosítanod számunkra a megrendelés elindításához.

Ha ezt a fizetési módot szeretnéd választani, akkor egyszerűen jelöld meg a “fizetés átvételkor” opciót, felvesszük veled a kapcsolatot.

Ha szükséged van a szállításon kívül további segítségre a helyszínen (kicsomagolás, eszközök kipakolása stb.), minden megkezdett óráért 2500 Ft-ot számolunk fel és ebben az esetben a parkolási lehetőségről is Neked kell gondoskodni. Ennek az összegnek a számláját utólag állítjuk ki és a helyszínen, készpénzben fogod tudni rendezni.

ÁSZF

  • ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK 
    1. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK 
      1. Webáruház adatai:

      Az onlinecatering.hu webáruház üzemeltetője a Kolor Film Kft.

      • Székhely: 1021 Budapest Budakeszi út 47 / A
      • Adószám: 14649110-2-41
      • Bejegyző hatóság: Fővárosi Cégbíróság
      • Ügyfélszolgálat: +36 30 718 6953
      • e-mail: info@onlinecatering.hu

      2. Az elektronikus szerződéskötés lépései

      2.1. Adatok. A Megrendelő köteles a megrendelés során kért adatokat a valóságnak megfelelően megadni. A Webáruházat a Megrendelő által tévesen illetve pontatlanul megadott adatokra visszavezethető késedelemért, illetve egyéb problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli.

      2.2. A megrendelni kívánt termék(ek) kiválasztása. Az elektronikus szerződés tárgyát a kiválasztott termék(ek) képzi(k). Vételárak a termékek mellett kerülnek feltüntetésre, melyek tartalmazzák az általános forgalmi adót és a csomagolást. A Webáruház fenntartja magának az árváltoztatás jogát, azzal, hogy minden esetleges módosítás a Weboldalon való megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba.

      2.3. Belépés a pénztárhoz és a rendelés elküldése. A rendeléshez meg kell adni a következő adatokat: Név, cím, cégnév, ha cégtől rendelnek, utca, város, irányítószám, telefonszám, email, szállítási cím. A megjegyzés rovatba feltüntethető az egyedi kérések sora. Fontos, hogy a szállítási hely minden részletét fel kell tüntetni a megrendelés során, a könnyebb elérés érdekében.

      2.4. Visszaigazolás. Az onlinecatering.hu oldal üzemeltetője a megrendelés megérkezését elektronikus úton 12 órán belül visszaigazolja. A megrendelés és annak visszaigazolása akkor tekintendő a megérkezettnek, amikor az az onlinecatering.hu és a Megrendelő számára is egyaránt hozzáférhetővé válik. Amennyiben visszaigazolás a megrendelés elküldésétől számított 12 órán belül nem érkezik, a Megrendelő az ügyfélszolgálati telefonszámon érdeklődhet megrendelésének állapotáról.

      2.5. Átvétel feltételei. A megrendelt termék(ek)et át lehet venni személyesen a 1054 Budapest, Hold utca 9. sz. alatt található Nemsüti Bisztróban, illetve lehetőség van kiszállítást kérni. Webáruházunkban megrendelt terméke(ek)et a kiszállításra megjelölt helyszínen csak készpénzzel lehet fizetni. A kiszállítást csak bruttó 25.000 Ft- ot meghaladó megrendelés fölött tudunk garantálni a Szállítási és Fizetési feltételekben részletezett módon és díjazásért. A kiszállítás a megrendelő által kijelölt napon és – egy órás – időintervallumban történik.

      2.6. Lemondás feltételei. Megrendelő a rendeléstől számított 12 órán belül, telefonon, vagy e-mailben jogosult lemondani a rendelését.

      Amennyiben addigra a fizetés már megtörtént, pénzvisszatérítési szándékát minden esetben kérjük 48 órán belül jelezni az info@onlinecatering.hu ügyfélszolgálat e-mail címen, mert nem automatikus a rendszer.
      Amennyiben a kifizetett ételt időben lemondta, és ez által vagy bármilyen okból kifolyólag túlfizetése keletkezik, a fennmaradó összeget 60 naptári napon belül levásárolhatja, vagy bankkártyás fizetés esetén kérheti az összeg visszatérítését. Szép kártyával történő fizetésből eredő túlfizetést törvényileg készpénzben nem lehet kifizetni és visszautalni sem.
      A túlfizetésből keletkezett összeg visszatérítését legkésőbb a Megrendelő által írásban megküldött visszatérítési igénytől számított 8 munkanapon belül Szolgáltató megtéríti. Szolgáltató más visszafizetési módozatot is alkalmazhat a Felhasználó beleegyezésével.
      Abban az esetben, ha Felhasználó a levásárlási szándékot vagy a pénz visszatérítésre vonatkozó jelzést elmulasztotta, illetve az összeget nem vásárolta le, később már nincs lehetősége az összeg visszaigénylésére, valamint az összeg levásárlására.

      2.7. Az adatbeviteli hibák megrendelés feladását megelőző azonosításához és kijavításához biztosított eszközök:

      • a “Kosár” tartalma bármikor ellenőrizhető, változtatható, vagy akár törölhető.
      • a személyes adatok bármikor változtathatóak.

      2.8. A megrendeléssel, visszaigazolással és a végszámlával létrejövő szerződés bruttó 125.000 Ft alatti rendelés esetén nem minősül írásbeli szerződésnek, azt a Kolor Film Kft. nem iktatja, a későbbiekben nem lesz hozzáférhető.

       3. Szállítási és fizetési feltételek

      3.1. Rendelési határidő. A megrendelést a teljesítés előtt minimum két munkanappal le kell adni.*

      * A rendkívüli helyzetre való tekintettel mindent megteszünk azért, hogy szűkebb átvételi határidőket is teljesítsünk. Ha 48 óránál hamarabbi átvételt szeretnél, a rendelés véglegesítése előtt vedd fel velünk a kapcsolatot, meglátjuk, mit tehetünk.

      3.2. Átvétel feltételei. A megrendelt termékeket lehetőség van egy órás intervallum megjelölésével személyesen átvenni, illetve házhozszállítást kérni.

      – Személyes átvételre munkanapokon reggel 7 és délután 5 óra közt* van lehetőség a 1054 Bp, Hold utca 9. sz. alatti Nemsüti bisztróban.

      * Átvételi pontunk átmenetileg munkanapokon 11 és 15 óra közt elérhető.

      – Házhozszállítást lehet kérni Budapest I, II, III, V, VI, VII, VIII, IX, XI, XII, XIII, XIV. kerületébe. Budapesten kívüli szállítási területeink: Budakeszi, Budaörs, Biatorbágy, Törökbálint, Telki, Páty, Budajenő, Nagykovácsi, Solymár, Remeteszőlős, Szentendre

      – A házhozszállítás ára Budapesten belül bruttó 2000 Ft, Budapesten kívüli szállítási pontjainkon bruttó 2500 Ft*

      * A házhozszállítás átmenetileg Budapesten 15000 Ft, Budapesten kívüli szállítási pontjainkon 20000 Ft – ot meghaladó rendendelés esetén ingyenes.

      3.3. Minimális rendelés. A megrendelés végösszege személyes átvétel esetén minimum bruttó 10.000 Ft.*

      *A 10.000 Ft – os rendelési limitet további értesítésig kikapcsoltunk, minimális rendelési összeg jelenleg nincs.

      3.4. Fizetési feltételek. Lehetőség van előrefizetésre a rendelés leadásakor online bankkártyával, illetve átutalással, illetve átvételnél a következő feltételekkel:

      – házhozszállítás esetén bankkártyával, vagy készpénzzel, személyes átvétel esetén készpénzben, bankkártyával, illetve SZÉP kártyával.

      – a teljes összeg utólagos fizetésére bruttó 25.000 Ft alatti megrendeléseknél van lehetőség

      – 25.000 Ft feletti megrendeléseknél a Megrendelő köteles minimum 50 % előleget biztosítani az onlinecatering számára a megrendelés elindításához. Amennyiben nem a teljes összeg kerül előre kifizetésre, a fizetés ütemezésének részleteit a megrendelés visszaigazolásával egyidőben, a megrendelés összegétől és határidejétől függően egyedileg egyedileg egyezteti Megrendelővel az ügyfélszolgálat, amíg nincs erre kialakított automatikus online kezelési felület.

      4. Problémák, reklamáció, panaszkezelés

      A megrendelés teljesítésével kapcsolatos bármely problémát, reklamációt a Megrendelő az alábbi ügyfélszolgálati elérhetőségeken tudja jelezni:

      • telefonon: +36307186953
      • email: info@onlinecatering.hu

      A Szolgáltató a Rendelések hibátlan teljesítésére köteles. A Rendelés tárgyának fizikai és jogi hibáiért a Szolgáltató a szavatosság szabályai szerint felel a Felhasználóval szemben, a magyar Polgári törvénykönyv rendelkezéseinek megfelelően.

      Rendelésre vonatkozó panasz az alábbiak szerint nyújtható be:

      4.1. a Honlapon keresztül; e-mail címünkre.

      4.2. telefonon keresztül, a Rendelést teljesítő Kolor Film Kft. telefonszámán – valamennyi Felhasználó esetében;

      4.3. írásban, a Szolgáltató címére küldve (1054 Budapest, Hold utca 9.)

      A benyújtott panasznak tartalmaznia kell a panaszt benyújtó személy személyes adatait (családi és utónév, értesítési cím és opcionálisan e-mail cím, valamint telefonszám), a panasz okát és a Felhasználó kérését.

      A panaszokat a Szolgáltató – amennyiben jogszabály kötelező előírása ennél rövidebb határidőt nem ír elő – a beérkezést követő 14 napon belül köteles kivizsgálni.

      A panaszt benyújtó felet a Szolgáltató a panaszbejelentésben megadott címre, vagy a bejelentés módjától függően, e-mail címre megküldött levélben vagy e-mailben értesíti a kivizsgálás módjáról.

      A Rendelés részét képező termék fizikai vagy jogi hibájára vonatkozó panasz esetén, a panaszt a magyar Polgári törvénykönyv szavatosságra vonatkozó rendelkezéseinek megfelelően kell kivizsgálni.

      5. Szolgáltatásokra vonatkozó panasz

      A Szolgáltatásokra vonatkozó panasz az alábbiak szerint nyújtható be:

      5.1. a Szolgáltató elektronikus levélcímére info@onlinecatering.hu

      5.2. írásban, a Szolgáltató címére küldve 1054 Budapest, Hold utca 9.

      A benyújtott panasznak tartalmaznia kell a panaszt benyújtó személy családi és utónevét, a panasz tárgyát és a Felhasználó kérését.

      A panaszokat a Szolgáltató a beérkezésük sorrendjében vizsgálja ki, a kézhezvételt követő 14 napon belül.

      A panasz benyújtóját a Szolgáltató a panaszbejelentésben megadott címre, vagy a bejelentés módjától függően, e-mail címre megküldött levélben vagy e-mailben értesíti a kivizsgálás módjáról.

Adatkezelési tájékoztató

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ

A Kolor Film Kft. által üzemeltetett onlinecatering.hu weboldal (továbbiakban: Webáruház) használata során a látogató személyes adatainak felhasználásáról és az adatok tárolásának idejéről szóló előzetes tájékoztató, amely a Általános Kereskedelmi és Vásárlási Feltételek (a továbbiakban: ÁKVF) elválaszthatatlan részét képezi.

1. Szabályzat célja, definíciók

Kolor Film Kft. (továbbiakban: Adatkezelő) adatai:

Székhely: 1021 Budapest, Budakeszi út 47/A

Cégjegyzékszám: 01-09-913516

Adószám: 14649110-2-41

Bankszámlaszám: 11600006-00000000-80430986

Szerverszolgáltató: Dotroll Kft.

Adatvédelmi felelős: Békefi Zsóka

Az Adatkezelési Szabályzat (a továbbiakban: Szabályzat) ismerteti és bemutatja az Adatkezelő adatkezelési elveit. Az Adatkezelő magára nézve kötelezőnek ismeri el a Szabályzat tartalmát és egyúttal kötelezettséget vállal arra, hogy a Webáruházzal kapcsolatos adatkezelése megfelel a hatályos jogszabályok előírásainak.

Az Adatkezelő fenntartja a jogot a Szabályzat egyoldalú módosítására, a módosított Szabályzatot a Webáruházban teszi közzé. A módosítást követően a Webáruház használata a módosított Szabályzat elfogadását jelenti.

1.1. A Szabályzatban használt és az ÁKVF-ben nem definiált kifejezések definíciói

Adatállomány: az egy nyilvántartó rendszerben kezelt adatok összessége.

Adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely az Adatkezelő megbízásából a Személyes adatok feldolgozását végzi.

Adatkezelő: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely a Személyes adatok kezelésének célját meghatározza, az Adatkezelésre (beleértve a felhasznált eszközt) vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja, vagy az általa megbízott adatfeldolgozóval végrehajtatja.

Adatkezelés: az alkalmazott eljárástól függetlenül az Személyes adatokon végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége, így például gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltoztatása, felhasználása, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, valamint az adatok további felhasználásának megakadályozása. Adatkezelésnek számít a fénykép-, hang- vagy képfelvétel készítése, valamint az Érintett azonosítására alkalmas fizikai jellemzők (pl. ujj- vagy tenyérnyomat, DNS-minta, íriszkép) rögzítése is.

Adattovábbítás: a Személyes adatot meghatározott harmadik személy számára hozzáférhetővé teszik.

Adattörlés: a Személyes adatok felismerhetetlenné tétele oly módon, hogy a helyreállításuk többé nem lehetséges.

Adatzárolás: a Személyes adatok továbbításának, megismerésének, nyilvánosságra hozatalának, átalakításának, megváltoztatásának, megsemmisítésének, törlésének, összekapcsolásának vagy összehangolásának és felhasználásának véglegesen vagy meghatározott időre történő lehetetlenné tétele.

Adatmegsemmisítés: a Személyes adatok vagy az azokat tartalmazó adathordozó teljes fizikai megsemmisítése.

Bűnügyi személyes adat: az Érintettel kapcsolatosan a büntetőeljárás során vagy azt megelőzően a bűncselekménnyel vagy a büntetőeljárással összefüggésben, a büntetőeljárás lefolytatására, illetőleg a bűncselekmények felderítésére jogosult szerveknél, továbbá a büntetés-végrehajtás szervezeténél keletkezett, az érintettel kapcsolatba hozható, valamint a büntetett előéletre vonatkozó személyes adat.

EGT-állam: az Európai Unió tagállama és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más állam, továbbá az az állam, amelynek állampolgára az Európai Közösség és tagállamai, valamint az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban nem részes állam között létrejött nemzetközi szerződés alapján az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam állampolgárával azonos jogállást élvez.

Harmadik személy: olyan természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, amely vagy aki nem azonos az Érintettel, az Adatkezelővel vagy az Adatfeldolgozóval.

Harmadik ország: minden olyan állam, amely nem EGT-állam.

Hozzájárulás: az Érintett megfelelő tájékoztatáson alapuló kívánságának önkéntes és határozott kinyilvánítása, amellyel félreérthetetlen beleegyezését adja a rá vonatkozó Személyes adatok teljes körű vagy csak egyes műveletekre kiterjedő kezeléséhez.

Különleges adat: az Érintettel kapcsolatosan a faji eredetre, a nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozásra, a politikai véleményre vagy pártállásra, a vallásos vagy más világnézeti meggyőződésre, az érdek-képviseleti szervezeti tagságra, az egészségi állapotra, a kóros szenvedélyre, a szexuális életre vonatkozó adat, valamint a Bűnügyi személyes adat.

Nyilvánosságra hozatal: a Személyes adatot bárki számára hozzáférhetővé teszik.

Személyes adat: bármely meghatározott (azonosított vagy azonosítható) természetes személlyel (a továbbiakban: Érintett) kapcsolatba hozható adat, az adatból levonható, az Érintettre vonatkozó következtetés. A Személyes adat az Adatkezelés során mindaddig megőrzi e minőségét, amíg kapcsolata az Érintettel helyreállítható. A személy különösen akkor tekinthető azonosíthatónak, ha őt – közvetlenül vagy közvetve – név, azonosító jel, illetőleg egy vagy több, fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző tényező alapján azonosítani lehet;. Jelen Szabályzatban az Érintett azonos a Webáruház Felhasználójával.

Tiltakozás: az Érintett megfelelő nyilatkozata, amellyel Személyes adatainak kezelését kifogásolja, az adatkezelés megszüntetését vagy a kezelt adatok törlését kéri.

1.2. Alapelveink

Az Adatkezelő alapvető célja az Érintett Személyes adatainak védelme, kiemelten fontosnak tartjuk az Érintettek információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartását és a Személyes adatokhoz kapcsolódó alkotmányos alapjogát. Ezért a rendelkezésünkre bocsátott Személyes adatokat bizalmasan kezeljük és megteszünk minden olyan biztonsági, technikai és szervezési intézkedést, mely ezen adatok biztonságát garantálja.

Személyes adat akkor kezelhető:
– ha ahhoz az Érintett hozzájárul,
– azt törvény kötelezi,
– a törvény felhatalmazása alapján, az abban meghatározott körben a helyi önkormányzat rendelete elrendeli.

Cselekvőképtelen és korlátozottan cselekvőképes kiskorú személy hozzájárulásához nem szükséges egyúttal a törvényes képviselőjének hozzájárulása is, ugyanis a nyilatkozat a mindennapi életben tömegesen előforduló regisztrációt céloz és különösebb megfontolást nem igényel (Ptk. 2:14.§(2) és 2:22.§(2) bekezdés).

Az Adatkezelésnek minden szakaszában Személyes adatot kezelni csak meghatározott célból, jog gyakorlása és kötelezettség teljesítése érdekében lehet. Csak olyan Személyes adat kezelhető, amely az Adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, a cél elérésére alkalmas, csak a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig.

A Személyes adatok akkor továbbíthatók, valamint a különböző Adatkezelések akkor kapcsolhatók össze, ha az Érintett ahhoz hozzájárult vagy törvény azt megengedi, és ha az Adatkezelés feltételei minden egyes Személyes adatra nézve teljesülnek.

Személyes adat csak megfelelő tájékoztatáson alapuló beleegyezéssel kezelhető. Az Érintett kérelmére indult eljárásban a szükséges adatainak kezeléséhez való hozzájárulását vélelmezni kell, de erre a tényre azonban az Érintett figyelmét fel kell hívni.

A kezelt Személyes adatoknak meg kell felelniük az alábbi követelményeknek:
– felvételük és kezelésük tisztességes és törvényes;
– pontosak, teljesek és ha szükséges időszerűek;
– tárolásuk módja alkalmas arra, hogy az Érintettet csak a tárolás céljához szükséges ideig lehessen azonosítani.

Az Érintettet egyértelműen, közérthetően és részletesen tájékoztatni kell az adatai kezelésével kapcsolatos minden tényről, így különösen
– az Adatkezelés céljáról és jogalapjáról,
– az Adatkezelésre és az Adatfeldolgozásra jogosult személyéről,
– az Adatkezelés időtartamáról,
– illetve arról, hogy kik ismerhetik meg az adatokat,
– valamint az Érintett Adatkezeléssel kapcsolatos jogaira és jogorvoslati lehetőségeire.

Korlátozás nélkül használható, általános és egységes személyazonosító jel alkalmazása tilos.

Személyes adat (beleértve a különleges adatot is) az országból – az adathordozótól vagy az adatátvitel módjától függetlenül – Harmadik országban lévő Adatkezelő vagy Adatfeldolgozó részére akkor továbbítható, ha ahhoz az Érintett kifejezetten hozzájárult, vagy azt törvény lehetővé teszi, és a Harmadik országban az átadott adatok kezelése, illetőleg feldolgozása során biztosított a Személyes adatok megfelelő szintű védelme. Az Európai Gazdasági Térség tagállamaiba irányuló Adattovábbítást úgy kell tekinteni, mintha a Magyar Köztársaság területén belüli adattovábbításra kerülne sor.

Nem gyűjtünk Különleges adatokat és Bűnügyi személyes adatokat.

1.3. Az adatvédelemmel kapcsolatos hatályos jogszabályok

1992. évi LXIII. törvény a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról (a továbbiakban: Adatvédelmi Törvény);

2001. évi CVIII. törvény az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről;

2008. évi XLVIII. törvény a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól

2. Adatkezelés célja, jogcíme és időtartama; a Személyes adatok köre

Az Érintettel kapcsolatos minden adat kezelése az Érintett önkéntes hozzájárulásán alapul.

A Webáruház használata során technikai okból és a felhasználói szokásokra vonatkozó statisztikák készítése céljából az Adatkezelő rögzítheti
– az Érintett IP címét,
– a látogatás időpontját
– és a megtekintett oldal címét-t.

A Felhasználók adataiból az általánosan ismert statisztikai módszerekkel készített kimutatásokat, elemzéseket Az Adatkezelő korlátlan ideig megőrizheti úgy, hogy azokból nem lehet az Érintett személyére vonatkozó semminemű következtetést levonni. Az ilyen statisztikákat harmadik fél részére kizárólag az Érintett személyére vonatkozó információtól megfosztva adunk át. A Webáruházban gyűjtött Személyes adatokat más forrásból származó adatokkal nem kapcsoljuk össze.

A Webáruház kódja a Szolgáltatótól független, külső szerverről érkező és külső szerverre mutató hivatkozásokat tartalmaznak. Ezen szervereken történő Adatkezelésről az szervert üzemeltető Adatkezelők tudnak részletes felvilágosítást nyújtani, azokért Szolgáltató nem vállal felelősséget. Szolgáltató kizárólag aggregált adatok elérhetőségét biztosítja, ezen Adatkezelők Személyes adatokhoz nem férnek hozzá.

A Webáruház szolgáltatásai, különösen a megrendelés, regisztrációhoz kötöttek, amely nélkül aktív tevékenységre, megrendelésre nincs lehetőség.

2.1. A személyes adatok köre

Az Adatkezelő a regisztrációs adatbázisban az Érintett
– felhasználói nevét,
– a megadott jelszavát,
– kapcsolattartó(k) vezeték- és keresztnevét,
– email címét vagy címeit,
– telefonszámát vagy címeit,
– szállítási- és számlázási címét vagy címeit,
– a regisztráció időpontját,
– a regisztrációkori IP címét,
– adószámát
– Hírlevél feliratkozást
kezeli.

Ezek az adatok elengedhetetlenül szükségesek az azonosításhoz, a kapcsolatfelvételhez, a számlázáshoz, a házhoz szállításhoz és a szavatossági igényekhez kapcsolódó ügyintézéshez.

A Hírlevél tartalma esetenként és Érintettekként eltérő lehet. A Hírlevélben lehetőség van a további küldés letiltására és leiratkozásra. A leiratkozás az Adatkezelő emailcímére küldött emaillel is kérhető.

A Személyes adatok többségének módosítását a Webáruházban, a wonderjuicer.hu domain alatt a bejelentkezést követően el lehet végezni. Az adatok esetleges törlését az Érintett az Adatkezelő email címére küldött elektronikus levéllel kezdeményezheti. Az adatok törlésére akkor van lehetőség, ha az Érintettnek nincs folyamatban levő ügye, különösen kifizetetlen számlája, folyamatban levő megrendelése vagy még le nem zárult jótállási idejű megrendelt terméke, illetve a számlázási adatokkal kapcsolatosan az Adatkezelés a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 169. § (2) bekezdése alapján 8 évig kötelező.

Az Adatkezelő alkalmanként, a Webáruházhoz működéséhez szorosan kapcsolódó értesítő üzeneteket küldhet, függetlenül attól, hogy az Érintett a Hírlevélre feliratkozott vagy sem.

A megrendelések adatait a későbbi szavatossági igények kezelése érdekében a Szolgáltató az adatbázisból nem törli.

Hivatalos kapcsolatfelvétel: az Adatkezelő közzétett email címére a név, email cím, rendelési szám (ha van) és az üzenet elküldésével lehet az Szolgáltatóval felvenni a kapcsolatot. Az üzeneteket az Szolgáltató csak rendeltetésszerűen használja fel, az ügy végleges elintézése után archiválja.

A fel nem sorolt Adatkezelésekről az adat felvételekor adunk tájékoztatást.

A bíróság, az ügyész és a nyomozó hatóság tájékoztatás adása, adatok közlése, átadása, illetőleg iratok rendelkezésre bocsátása végett megkeresheti az Adatkezelőt (Be. 71. §). Az Adatkezelő a hatóságok részére – amennyiben a hatóság a pontos célt és az adatok körét megjelölte – Személyes adatot csak annyit és olyan mértékben ad ki, amely a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges.

Az Érintett kérelmére az Adatkezelő tájékoztatást ad az általa kezelt, illetőleg az általa megbízott feldolgozó által feldolgozott adatairól, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, az adatfeldolgozó nevéről, címéről (székhelyéről) és az Adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, továbbá arról, hogy kik és milyen célból kapják vagy kapták meg az adatokat. Az Adatkezelő a kérelem benyújtásától számított legrövidebb idő alatt, legfeljebb azonban 30 napon belül írásban, közérthető formában adja meg a tájékoztatást.

E tájékoztatás ingyenes, ha a tájékoztatást kérő a folyó évben azonos területre vonatkozó tájékoztatási kérelmet az Adatkezelőhöz még nem nyújtott be. Egyéb esetekben az Adatkezelő költségtérítést állapít meg.

Az Adatkezelő a Személyes adatot törli, ha kezelése jogellenes, az Érintett kéri (kivéve az előbb felsorolt eseteket), az adatkezelés célja megszűnt, vagy az adatok tárolásának törvényben meghatározott határideje lejárt, azt a bíróság vagy az adatvédelmi biztos elrendelte.

Az Adatkezelő a helyesbítésről és a törlésről az Érintettet, továbbá mindazokat értesíti, akiknek korábban az adatot adatkezelés céljára továbbították. Az értesítés mellőzhető, ha ez az adatkezelés céljára való tekintettel az érintett jogos érdekét nem sérti.

2.2. A Személyes adatok tárolásának módja, az Adatkezelés biztonsága

A Webáruházat kiszolgáló szerverek az Integrity Kft. tulajdonában és telephelyén vannak.

Az Adatkezelő a Személyes adatok kezeléséhez a Webáruház üzemeltetése során alkalmazott informatikai eszközöket úgy választja meg és üzemelteti, hogy a kezelt adat
– az arra feljogosítottak számára hozzáférhető (rendelkezésre állás),
– hitelessége és hitelesítése biztosított (adatkezelés hitelessége),
– változatlansága igazolható (adatintegritás),
– a jogosulatlan hozzáférés ellen védett (adat bizalmassága)
legyen. Olyan műszaki, szervezési és szervezeti intézkedésekkel gondoskodik az Adatkezelés biztonságának védelméről, amely az Adatkezeléssel kapcsolatban jelentkező kockázatoknak megfelelő védelmi szintet nyújt.

Az Adatkezelő az Adatkezelés során megőrzi a titkosságot (megvédi az információt, hogy csak az férhessen hozzá, aki erre jogosult), a sértetlenséget (megvédi az információnak és a feldolgozás módszerének a pontosságát és teljességét), a rendelkezésre állást (gondoskodik arról, hogy amikor a jogosult használónak szüksége van rá, valóban hozzá tudjon férni a kívánt információhoz), és rendelkezésre álljanak az ezzel kapcsolatos eszközök.

A Szolgáltató által alkalmazott informatikai rendszere és hálózata egyaránt védett a számítógéppel támogatott csalás, kémkedés, szabotázs, vandalizmus, tűz és árvíz, továbbá a számítógépvírusok, a számítógépes betörések és a szolgálatmegtagadásra vezető támadások ellen. Az üzemeltető a biztonságról szerverszintű és alkalmazásszintű védelmi eljárásokkal gondoskodik.

Tájékoztatjuk a Érintetteket, hogy az interneten továbbított elektronikus üzenetek, protokolltól (e-mail, web, ftp, stb.) függetlenül sérülékenyek az olyan hálózati fenyegetésekkel szemben, amelyek tisztességtelen tevékenységre, szerződés vitatására, vagy az információ felfedésére, módosítására vezetnek.

3. Cookie (süti) kezelés

A cookie (süti) egy rövid szöveges fájl, amelyet a Webáruház vagy vele együttműködő külső fél küld el az Érintett böngészőjébe és az Érintett böngészője tárol el az Érintett eszközén a böngésző beállításainak megfelelően. A cookie-kat az Adatkezelő nem tárolja.

Az Adatkezelő által elhelyezett ún. belső cookie-k lehetővé teszik a Webáruház szolgáltatásainak használatát, a regisztrációt és a megrendelés leadását. A belső cookie-k nélkül a weboldal nem használható.

A nem az Adatkezelő által elhelyezett ún. külső cookie-k megjegyzik az Érintett látogatásával kapcsolatos információkat, például a használt nyelvet, korábbi látogatást és egyéb beállításokat.

Az Adatkezelő, mint technikai közreműködő biztosíthatja, hogy a Webáruház látogatása során az Adatkezelővel együttműködő harmadik személyek, különösen a Google Inc., ún. külső cookie-k segítségével tárolják az Érintett látogatásával kapcsolatos információkat, például a használt nyelvet, korábbi látogatást és egyéb beállításokat és ez alapján hirdetést jeleníthetnek meg az Érintettnek.

A cookie-t az Érintett képes törölni saját számítógépéről, illetve beállíthatja böngészőjét, hogy a cookie-k alkalmazását tiltsa. Ezen túlmenően a Google biztosítja, hogy a Felhasználó a Google által megjelenített hirdetések kikapcsolására szolgáló oldalon (http://www.google.hu/privacy_ads.html) letilthatja a Google által elhelyezett cookie-kat.

A cookie-k tárolási ideje jellemzően 30 nap, egyes cookie-k ennél korábban is lejárhatnak, illetve az Érintett törléséig az Érintett gépén maradhatnak.

A cookie-k felett az Érintett teljes mértékben rendelkezik az Adatkezelőnek adott önkéntes hozzájárulásával és a böngészőjének cookie-kra vonatkozó beállításaival. Ha az Érintett szeretné visszavonni a megadott hozzájárulását, akkor a böngészője cookie beállításai között bármikor megteheti.

Az Érintett a böngészőjének súgó menüpontjában részletes tájékoztatást talál a cookie-k kezelésével, törlésével és letiltásával kapcsolatban.

4. Adattovábbítás

A Végh-eat kft. a megrendelt termékek kiszállítását önmaga végzi, így az Adatkezelő harmadik fél részére az Érintett Személyes adatait NEM továbbítja házhozszállítás céljából sem.

5. Jogorvoslati lehetőségek

Az Érintett tiltakozhat Személyes adatának kezelése ellen, ha a Személyes adatok kezelése (továbbítása) kizárólag az Adatkezelő vagy az adatátvevő jogának vagy jogos érdekének érvényesítéséhez szükséges, kivéve, ha az adatkezelést törvény rendelte el; a személyes adat felhasználása vagy továbbítása közvetlen üzletszerzés, közvélemény-kutatás vagy tudományos kutatás céljára történik; a tiltakozás jogának gyakorlását egyébként törvény lehetővé teszi.

Az Adatkezelő az Adatkezelés egyidejű felfüggesztésével a Tiltakozást a kérelem benyújtásától számított legrövidebb időn belül, de legfeljebb 15 nap alatt megvizsgálja, és annak eredményéről a kérelmezőt írásban tájékoztatja. Amennyiben a Tiltakozás indokolt, az Adatkezelő az Adatkezelést – beleértve a további adatfelvételt és Adattovábbítást is – megszünteti, és az adatokat zárolja, valamint a Tiltakozásról, illetőleg az annak alapján tett intézkedésekről értesíti mindazokat, akik részére a Tiltakozással érintett Személyes adatot korábban továbbította, és akik kötelesek intézkedni a tiltakozási jog érvényesítése érdekében.

Amennyiben az Érintett az Adatkezelőnek a meghozott döntésével nem ért egyet az ellen – annak közlésétől számított 30 napon belül -, illetve a jogainak megsértése esetén bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el.

Az Adatkezelő az Érintett személyes adatát nem törölheti, ha az Adatkezelést törvény rendelte el. Az Személyes adat azonban nem továbbítható az Adatátvevő részére, ha az Adatkezelő egyetértett a Tiltakozással, illetőleg a bíróság a Tiltakozás jogosságát megállapította.

A Szolgáltató az Érintett adatainak jogellenes kezelésével vagy a technikai adatvédelem követelményeinek megszegésével másnak okozott kárt megtéríti. Az Adatkezelő mentesül a felelősség alól, ha a kárt az adatkezelés körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő.

Nem kell megtéríteni a kárt annyiban, amennyiben az a károsult szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartásából származott.

Jogorvoslati lehetőséggel, panasszal az Adatvédelmi Biztos irodájánál lehet élni

Név: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
Székhely: 1125 Budapest Szilágyi Erzsébet fasor 22/c
Postacím: 1530 Budapest, Pf.: 5.
Telefon: +36 (1) 391-1400
Telefax: +36 (1) 391-1410
E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu
Web: http://www.naih.hu

logo_fuzio5

Nemsüti bisztró © 2024. Minden jog fenntartva

Minimum 4 characters